Azt álmodtam, hogy gyerekek vagyunk még:
összevesztünk, én megütöttem arcod,
most te sértetten menekülsz előlem
foxikutyáddal.
Hosszú kórók közt tipegő babuska,
átölel sűrű puha őszi zsongás,
pókfonál csillog libegő hajadban,
s futsz pityeregve.
Én kínálnálak fanyar-édes őszi
szép bogyókkal, míg te csak egyre sírsz-rísz,
ülsz a kuckón és a szemembe nézel
zord gyűlölettel.
Hogy fölébredtem, ragyogott a reggel
s fájt, hogy többé már sohasem veszekszünk.
Őz-patán fut zöld tavaszom, s te is már
nagy baba lettél.
